Október az iskolai könyvtárak hónapja, ebből az alkalomból programsorozatot hirdettünk a 2-5. osztályos tanulóknak. Hétről hétre egy-egy délutánon foglalkozásokkal vártuk a gyerekeket a könyvtárban, melyek mindegyike az olvasáshoz kapcsolódott. Célunk az volt, hogy ráirányítsuk a gyerekek figyelmét az olvasásra, a könyvtár használatára.
Az 1. alkalommal könyvjelzőt készítettünk. Nagyon népszerű volt a gyerekek körében, a készített 90 db könyvjelző a könyvtár melletti folyosórészt díszíti.
A 2. alkalommal a „mesés rejtvények” a klasszikus mesékből álltak. Szüleink, nagyszüleink ezeken a meséken nőttek fel, de négy másodikos gyerek csaknem minden kérdésre hibátlanul tudta a választ. Aki nem emlékezett rájuk, elolvashatta a könyvtárban kikészített mesekönyvekből ezeket a meséket.
A 3.alkalommal rövid állatmesék elolvasása után meseillusztráció készítését kértük a gyerekektől. Hagyományos rajzon kívül lehetett képregényt készíteni, illetve könyvborító és póló tervet. Az elkészített rajzok a könyvtár melletti folyosórészen november végéig megtekinthetők.
A programsorozat végén egy értékelésre került sor, ahol minden résztvevő édességet kapott. A feladatlapon legtöbb jó választ adó gyerekek könyvjutalomban részesültek, a legszebb meseillusztrációt készítők pedig „varázsceruzát” és radírt kaptak.
Köszönjük a részvételt, mi nagyon örültünk, hogy itt voltatok!
Éva néni és Krisztián bácsi

