
Kedden a 7.c tanulói Ildi nénivel és Rita nénivel Lauder Javne Iskolába látogatott, hogy részt vegyenek egy tudományos élménynapon a “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” program keretében.
Az első két sávban Dávid Anett és Molnár László fizikatanárok műhelyfoglalkozásain az űrkuka rejtelmét és a gőzgépek működésének tudományát derítették fel a csapatok. Az előbbin az Föld körül keringő űreszközökkel és az emberes űrrepülés történetével ismerkedtek meg a diákok. Számba vették, mi mindent köszönhetünk a hétköznapokban az űrkutatásnak. Az utóbbin az ókori görögöktől az ipari forradalomig, kísérletek és működő modellek segítségével tanulmányozták a modern ipar létrejöttéhez nélkülözhetetlen eszközöket.
A Tudományos körforgás keretében Horányi Gábor főigazgatóval a Napot figyelték meg a fiatalok a Keter csillagvizsgálóból, majd a szakmai vezető, Paszternák András koordinálásával közösségi golyópályaépítésen vett részt az osztály, felhasználva a korábban tanultakat.
Zárásként megkapták a MULTIVÁTOR-okleveleket, mindenki választhatott egy mókás, tudományos matricát ajándékba.
