Látogatás a Petrik Lajos középiskolában

Látogatás a Petrik Lajos középiskolában

Idén november elején a 7.a osztállyal meglátogathattuk a Petrik Lajos középiskolát. Az iskola tanárai kettő órát tartottak nekünk. Az egyik egy informatikai óra volt, amit egy informatika tanár tartott. Ezen az órán egy számítógépes programot próbáltunk ki, a feladat az volt hogy ezzel a programmal építsünk egy virtuális áramkőrt. A másik, egy kémiai óra, egy laborban volt, ahol megismerkedtünk kémiai ezközökkel, műszerekkel és érdekes kísérleteket végeztünk, kipróbáltunk egy műszert, amivel meg lehet nézni, hogy egyes folyadékokban hány százalék cukor van. Mindkét óra nagyon érdekes volt.
A BMSZC Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Technikum, Budapest egyik legnépszerűbb iskolája. Minden évben sokszoros túljelentkezés van. Az iskola vegyipari, környezetvédelmi, vízügyi, informatikai és távközlési oktatást nyújt.
Gál Robin

 

Látogatás a Petrik Lajos középiskolában