Jótékonysági rendezvény az Állatok világnapja alkalmából

    2016. október első napján, szombaton iskolánk adott otthont az Állatok világnapja alkalmából megrendezett jótékonysági rendezvénynek.

    A program fővédnöke Dr. Csányi Vilmos etológus professzor, a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt. Megnyitó beszédében mesélt a kutyák érzelmi- és értelmi intelligenciájáról, és kutatási eredményeiről. Ezután iskolánk diákjai,  Mura Evelin, Lefánti Vilmos és Morva Boglárka mondtak verseket, állattörténeteket.

    A műsorvezető, Kovács Áron, humorral, kedvességgel vezette a színes programot. Eljött Sasvári Sándor színművész, akinek parádés, lóhátról történő éneklése lenyűgözte a közönséget. Igen népszerű volt az ORFK Dunakeszi Kutyakiképző Központ  őrző-védő bemutatója. Nagy sikert aratott az Édenkert Agility csapat látványos sportbemutatója is.

 A délelőtt során kihirdették a "Barátaink az állatok" rajzpályázat eredményét,  melyre közel 50 rajzzal készültek tanulóink. A zsűri: Nagy Éva iparművész, Pap Ábris festőművész, zenész, valamint Bátovszky János igazgató úr volt. Díjazottjaink:                                                                         

                                  I. Gellér Csákvári Buda 4.b                            I. Kollár Enikő 5.b 

                                 II. Bánhidi Éva 1.b                                           II. Láposi Fruzsina 8.c

                                 III. Szentgáli Réka 4.c                                    III. Lázár Botond 7.a

         Különdíjasok: Józsa Hanna 4.b,                                            Kozma Zsófia 7.b,

                                                                                                        Dolhai Luca 8.b

A gyerekek jutalmul, kísérőikkel együtt, a programot szervező Bukfenc és Jeromos Állat-jószolgálati Egyesület jóvoltából vasárnap a felsőlajosi  "Magánzoo"  vendégei lehettek.

Aki ezen a szép, napsütéses délelőttön ellátogatott iskolánkba, biztosan jól érezte magát!