beir

 

hatartalanul2023. évi „Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek” kiírásra benyújtott Körutazás Erdélyben című pályázat 4.924.300 Ft támogatásban részesült. 2024. 04. 23-án, 50 diák utazhat 4 napra „Határtalanul”programra. A megítélt támogatás Magyarország Kormányának finanszírozásával valósul meg.

 

 

 

 

állás
2023-01-25

Most szombaton a 2.d osztály színházlátogatáson vett részt az Örkény színházban, A sötétben látó tündér című darabot nézték meg. Ennek apropója az, hogy az osztály tanulója, Kluka Martin játssza a darabban a Tökmag királyfi szerepét.

2023-01-24

Sztregovai és kiskelecsényi Madách Imre (Alsósztregova, 1823. január 20. – Alsósztregova, 1864. október 5.) magyar költő, író, ügyvéd, politikus, a Kisfaludy Társaság rendes és a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. A magyar irodalom és drámaköltészet kiemelkedő alakja, Az ember tragédiája írója.

2023-01-20

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le egy nagyobb kéziratcsomag részeként és jelölte meg dátummal Csekén a Himnusz kéziratát.

2023-01-20

Zenés, évindító délutánt tartott a tanulószoba. A gyerekek vidám énekléssel, hangszeres produkciókkal készültek, amit egy nagy meglepetés követett: Igazgató úr és Tamás bácsi minikoncerttel lepte meg a gyerekeket, boldog új évet és sikeres tanulmányokat kívánva.

2023-01-11

A 6.a osztály abban a kiváltságban részesült, hogy megnézhetett egy remek színházi darabot, a ,,Kincses szigetet". A dalok még színesebbé tették az előadást. Még egy nagyszerű élménnyel gazdagodhattunk. 
Köszönjük szépen!
Zsingor Bianka 6.a

 

 

2023-01-09

Könnyebb és nehezebb rejtvényeket kaptak a felsősök a versenyen. 

2023-01-02

Petőfi Sándor 200 évvel ezelőtt, 1822. december 31-éről 1823. január 1-jére virradó éjszakán született. Petőfi Sándor pontos születésnapja körül ma is folyik a szakmai vita, a keresztelési anyakönyv tanúsága szerint azonban az biztos, hogy a költőt a kiskőrösi ágostai hitvallású evangélikus templomban keresztélték meg 1823. január 1-jén.

2022-12-30
December 24-én délelőtt személyesen vittük el a Bethesda Gyermekkórház Alapítványához az iskolában gyűjtött adományok egyik részét. Néhány ajándékot Bátovszky János intézményvezetőnk adott át a baleseti osztályon fekvő gyerekeknek.
2022-12-23

Szerdán a sportcsarnokban tartottuk az iskola karácsonyi ünnepségét. A rendezvény igazgató úr ünnepi beszédével kezdődött. A műsor gerincét iskolánk tanulóinak karácsonyi témájú produkciói adták. Fellépett egy énekszámmal iskolánk egyik volt diákja is is.

2022-12-23

Kicsit másképpen zajlott az év utolsó tanulószobás foglalkozása. Rita néni palacsintája, Tamás bácsi zenei vezetése, a tanulószobás gyerekek tehetsége és lelkesedése: ennyi minden kellett egy vidám délutánhoz, karácsonyra hangolódáshoz. 

 

2022-12-23

December 19-én Időfutár projektdélutánon vettek részt az érdeklődő 7. évfolyamos diákok. Irodalomórán ők már foglalkoztak a regénnyel. A résztvevőket 4 teremben várta különböző izgalmas feladat.

2022-12-19

Utolsó tanítási nap: december 21., szerda 12:00-ig iskolai- és osztálykarácsony; nincs ebéd

A szünet alatt az iskola zárva  tart.

Első tanítási nap: január 9., hétfő