Kedves Szülők!
Ebben az évben november 10-én rendezzük meg hagyományos Márton Napi Bálunkat, amely a RETRÓ jegyében fog eltelni. Jutalmazzuk azon kedves vendégeinket, akik öltözékükkel is ezt a stílust képviselik.
HATÁRTALANUL!
Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő – „Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek” – nyílt
pályázatára benyújtott, Székelyföld természeti és kulturális értékei című munkánk, 100%
intenzitású, (60.000Ft/ utazó diák) egyszeri, vissza nem térítendő támogatást nyert.
Az idei évben német bírója volt Csömörnek a szüreti felvonuláson. A gyerekek nagyon lelkesen készültek a felvonulásra és a táncra. Jó hangulatban telt el az egész napos program.
Tisztelt Szülők!
VÁLTOZÁS!!!!!!!!!!
Kérésüknek eleget téve október 16-20-ig megrendezésre kerül a papírgyűjtés. Az iskola területe a felújítás miatt
alkalmatlan a konténerek elhelyezésére. Iskolánk két tanulójának édesapja felajánlotta telephelyét erre a célra,
A hagyományokhoz híven a tanév elején idén is sok szeretettel vártuk a legkisebbeket a csömöri tónál a Schultüte ünnepünkre. Németországban már a XIX.