Március végén népdaléneklő versenyt rendeztünk az alsó tagozatos tanulók részére. A versenyre csodaszép nevezési lappal érkeztek a gyerekek. Két kategóriában indulhattak: szóló és csapat (max. 5 fő) és 2 népdalt adtak elő önálló kezdéssel.
A 7.b osztály Tünde néni szervezésében pénteken látogatást tett a Fiumei Úti Sírkert Nemzeti Emlékhelyen. Bemehettek a Deák-, Batthyány- és Kossuth-mauzóleumba, és sok híres ember sírjánál tiszteletüket tették pl. Arany János, Ady Endre, Erkel Ferenc, Barabás Miklós stb.
A hagyományokat felelevenítve idén újra szervezünk iskolai csapatot a Vivicittára, valamint standunk is lesz a Margitszigeten, programokkal.
Április elseje alkalmából a 2.c osztályban "fordított" matematika óra volt. Timi néni meglepetésként beült a gyerekek közé az iskolapadba, Tőkés Ádi pedig megtanította a gyerekeknek a 9-es szorzótáblát. Ádám végig ügyesen, talpraesetten vezette az órát.
Beiratkozás időpontja: április 20-21. (csütörtök, péntek) 8-18 óráig. A részletes tájékoztatóhoz és a letölthető dokumentumokhoz klikkelj a "Tovább" gombra vagy a képre!
Az idén is megrendezésre került Bosnyák Viktória nagysikerű Tündérboszorkány c. meseregényére épülő vetélkedő. 29 harmadikos, negyedikes diák, nyolc csapat vett részt a versenyen.
A digitális témahét nyitórendezvénye volt Helstáb Ákos előadása, aki a a 3., a 6. és a 8. évfolyamos tanulóknak beszélt a digitális eszközök használatáról. Elmondta, hogy ezeknek a készülékeknek a túlzott használata milyen következményekkel járhat. Kiemelte a határok fontosságát.
A digitális témahét keretében a földszinti aulában lévő TV-n megtekinthetőek a 7-8. évfolyam legjobb stopmotion kisfilmjei és a hatodikosok palacktervei.
A cikk alján található linkre klikkelve letölthető az általános iskolai beiratkozás rendjéről szóló hirdetmény.
Beiratkozás időpontja: 2023. április 20. (csütörtök) és április 21. (péntek)
Zsuzsa néni, Orsi néni, Cili néni szervezésével, pénteken, az ebédlőben tartottuk meg a logikai délutánt. A hagyományos amőba és a sakk mellett sok érdekes játékkal lehetett még játszani. Volt gyufa rejtvény, Puzzle, Scrabble, Rummy, Rush Hour társasjáték és még sok más.
A 2.a és c osztály közös túrázással ünnepelte a tavasz kezdetét és a Víz világnapját. Az iskolától a Pataksétányon mentünk végig, egészen a Bulgárkertig. A kirándulás során megcsodáltuk a virágzó természetet és a kristálytiszta patakot.
Az első évfolyam osztályai csatlakoztak a Csömöri Szent Rita Karitász Közösség húsvéti gyűjtési akciójához. Osztályonként több szatyornyi- doboznyi tészta, liszt, konzerv, édesség, tisztálkodó szer gyűlt össze. A gyerekek felsorakoztak és maguk vitték el a gyűjtőhelyre osztályuk adományát.
Csütörtökön az 1.b osztály először látogatott az iskolai könyvtárba, ahol megismerkedtek a könyvtár használatával. Reméljük minél többen rendszeresen visszatérő könyvtári tagok, lelkes olvasók leszenek!
Pénteken este a Krétában elérhető lesz a negyedévi értesítő.