

Október 7-én és 8-án, hétfőn és kedden nem lesz tanítás.
Október 8-án a diákok a Pályaorintációs nap keretében vesznek részt egy iskolán kivűli programon.
Minden évben megrendezésre kerül a Kutatók Éjszakája program. Változatos kínálat, sok helyszín közül lehet választani. Mi a Bornemissza Péter Alapfokú Művészeti Iskola mellett döntöttünk.
Az 5.c és a 7.d osztályok szeptember 27-én ellátogattak az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumba Budapesten a Kutatók Éjszakája alkalmából. A diákok számos izgalmas előadáson és interaktív programon vehettek részt, ahol látványos kísérletek segítségével fedezhették fel a tudomány rejtelmeit.
Szeptember 26. a Nyelvek Európai Napja az Európai Unió kezdeményézésére. A Nyelvi zsongás keretében iskolánk először kapcsolódott ehhez a programsorozathoz. Iskolába jövet négy nyelven köszöntötték egymást a gyerekek és tanárok. Kavargott a Good morning!, Guten Tag! és Dobrý deň!
A csömöri önkormányzat által iskolánk diákjai számára a tanév során másodszor szervez autómentes napot, a program október 11-én, pénteken kerül megrendezésre.
Kedves Felolvasók!
Szeretettel várjuk Önöket vasárnap és hétfőn a 24 órás felolvasáson.
22 órától az iskola főbejáratát a bent alvó gyerekek nyugalma érdekében lezárjuk, a könyvtárat a tanári parkoló felől tudják megközelíteni.
A mellékelt letölthető táblázat tartalmazza a 2024/2025-ös tanévre alsó tagozaton tervezett kötelező olvasmányok listáját.
Mindenkit szeretettel várunk, akik szeretnek mesét olvasni, hallgatni, fontos számukra a magyar kultúra.
"Életem egyik legizgalmasabb hetét töltöttem a Rábán! Először raftingoltam, és bár kicsit féltem a biztonsági oktatáson, gyorsan ráéreztem a tempóra. A barátaimmal közösen evezni és közben nevetni felejthetetlen élmény volt.
Az önkormányzat szervezésében nagy sikerrel zajlott pénteken a tanév első autómentes napja, 400 gyermek érkezett autó nélkül az iskolába.
A mellékelt fájl tartalmazza a 2024/2025-ös tanévben az alsó tagozaton használatos tankönyveket.
Idén nyáron megrendeztük az **Állati Jó Izgő-Mozgó Kézműves Tábort**, ahol a gyerekek fantasztikus élményekkel gazdagodtak! A hét minden napja tele volt izgalmas programokkal, kreatív foglalkozásokkal és rengeteg mozgással.
A mellékelt letölthető táblázat tartalmazza a 2024/2025-ös tanévre felső tagozaton tervezett kötelező olvasmányok listáját.