hatartalanul

Határtalanul! program Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek – Turulmadár nyomában a Délvidéken

címen benyújtott pályázatot a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkársága támogatásra
javasolta. A Bethlen Gábor Alap felett rendelkező Bizottság a pályázatot pozitívan bírálta el.
Fentiekre figyelemmel 7 000 000 forint támogatásban részesül.
A megítélt támogatás Magyarország Kormányának finanszírozásával valósul meg.
2025. május 12-16. között 47 hetedikes diák és 5 kísérőtanár utazik Délvidékre.

 

2024-06-05

Iskolánk sikeresen pályázott az ELTE  IK Térképtudományi és Geoinformatikai Intézete által szervezett „Lányok a geoinformatikában” című programjára. A 7.

2024-06-05

Az iskolában megemlékeztünk a Nemzeti Összetartozás Napjáról. Az igazgató úr felidézte 1920. június 4.-e napját, majd Kepler Ildikó tanárnő  elmesélte, hogy milyen események vezettek a békediktátum aláírásához, és ennek milyen következményei lettek.

2024-06-05

Horváth Kati nénivel ellátogattunk az Országos Idegennyelvi Könyvtárba.
Amint belépünk az épületbe az előtérben le tudunk ülni és egy rövid tájékoztatót kaptunk a könyvtárról.

2024-06-03

A 6.b osztály idén áprilistól webkamerán figyelte az aszódi gólyafészek lakóit természettudomány órán és otthon is. Együtt izgulták végig a tojások kikelését, a fiókák növekedését.

2024-06-02

A 8.a és 8.d osztály az állampolgári ismeretek tantárgy tudatos vásárlás témájához kapcsolódóan vett részt rendhagyó órán. A Földi jó csomagolásmentes bolt tulajdonosa  hitelesen mesélt nemcsak erről az újszerű vásárlási módról, hanem az e mögött rejlő életmódról is.

2024-05-29

Május 31-én, pénteken erre a tanévre a könyvtár bezár.

Kérjük, a diákok minden könyvtári könyvüket hozzák vissza!

 

2024-05-28

A kiállítás megtekinthető június 4-ig a Petőfi Sándor Művelődési Házban.
Megnyitó: 2024. május 31. 18 óra
A kiállítást megnyitja: Dr. Köő Artúr, Magyarságkutató Intézet tudományos munkatársa
Közreműködnek: Csömöri Mátyás Király Általános Iskola diákjai

2024-05-27

A 6.c osztály pénteken a Bálna Honvédelmi Központban egy felejthetetlen program részese volt. Megtekintették a 175 éves Honvédségre emlékező kiállítást. Az épület hagyományos és egyben látványos  tárlatok mellett rengeteg interaktív elemet is tartalmazott.

2024-05-27

Május 28-án, kedden a szülői parkoló zárva lesz kátyuzás miatt.

2024-05-26

A 6.d és 7.d osztályok Komáromban a Monostori erődben voltak tanulmányi kiránduláson. Nagyszerű vezetővel megnéztük az erőd termeit, istállóját, folyósóit és a kazamatákat. A Dunai bástya tetejéről csodás kilátás nyílt a Dunára.

2024-05-23

A hetedikesek ezen a héten tovább idomították robotjaikat, bonyolultabb mozgáskombinációkra késztették őket, ill. rávették őket, hogy világítsanak és muzsikáljanak.

2024-05-23

BUSCH Deutschwettbewerb országos döntőjén Pécsett Pintér Lívia és Tarjányi Réka 5.d osztályos tanulóink 3. helyezést értek el.

Gratulálunk Pétervári-Tomka Orsolya tanárnőnek, aki felkészítette a lányokat. 

2024-05-20

Iskolánkban a múlt héten is folytatódott a VándoRobot Program, de most már a 7.d osztály kezdett ismerkedni a robotok építésével és programozásával Réka néni segítségével.